Alapítványunk egyik munkatársa és négylábú társa Bogi Kutya személyes történetét szeretnénk megosztani veletek. Ez az írás, csodás példája annak, miért fontos a Lélekfonal Alapítvány munkája, miért lenne fontos még időben feltenni azt a kérdést – „milyen kívánságod van és mire vágysz?”

Nagyi halála másnapján, a kutyámmal sétáltam a januári hidegben, mikor hirtelen elkezdett szemerkélni az eső. Miközben siettem haza, nehogy elázzunk, Nagyiról gondolkoztam, hogy el sem tudtam búcsúzni tőle, hogy vajon haragszik-e rám, szeretett-e…

A kutyám egyszercsak megtorpant, ezzel engem is visszarántott a valóságba. Láttam, hogy egy papírdarab felett áll és akárhogy hívtam, nem mozdult. Nem tudom miért, de felvettem a földről a szemétnek látszó dolgot és csak akkor láttam meg, hogy egy szívet formál és áll rajta egy szó: N A G Y I

Ekkor éreztem meg, hogy Nagyi szeretett és hogy el tudtam tőle búcsúzni. Egy gondolat azonban továbbra sem hagyott nyugodni. Bár amíg volt lehetőségünk, sokat beszélgettünk róla, hogy miket élt át, mikor volt boldog, miket szeretett és miket nem. Tudtuk azt is, mi okoz neki örömet még akkor is, mikor látszólag kezdte elveszíteni a kapcsolatot a földi élettel és velünk, mégsem akartunk szembesülni vele, hogy már nagyon kevés időnk van együtt.

Emlékszem, mikor felkelve a fotelből azt mondta ,,Jajj, öreg csontjaim!” én inkább legyintettem, hogy nem is öreg, ahelyett, hogy megkérdeztem volna mire vágyna, ha bármit kérhetne, mit tenne meg újra vagy akár először… Vagy bármilyen fájdalmas is erre felkészülni, utoljára.

https://www.facebook.com/100079616168779/posts/149912510938513