
Pötyi nénivel az Operettszínházban jártunk
2024.07.02.
Temetőlátogatás Ica nénivel
2024.07.03.Irén régi vágya volt, hogy zalai szülőházát még egyszer láthassa, gondos előkészítés után sikeresen teljesítettük kívánságát.
„Kedves Lélekfonal Alapítvány!
Hálás szívvel mesélem el a történetemet. Irén vagyok, a zsámbéki Boldog Gertrúd Idősek Otthonának lakója. Nehezen mozgok, segítséggel, kerekesszékkel közlekedem.
Azzal a kívánsággal fordultam az Alapítványukhoz, hogy újra láthassam a több mint 200 km távolságra lévő zalai szülőházamat, ahol 20 éve nem jártam, és találkozhassak egyetlen élő rokonommal, az unokatestvéremmel, Istvánnal, akiről valójában nem tudtam, éle-e még.
Továbbá szerettem volna még látni édesanyám és férjem sírhelyét.
Nem tudom, hogy lehetett, de minden kívánságom teljesült.Ehhez az Alapítvány mellett minden bizonnyal az Égieknek a közbenjárása is kellett, mert a legnagyobb öröm akkor ért, amikor már lemondtam arról, hogy megtaláljuk Istvánék házát, aztán egyszer csak a dudaszóra ő és felesége lépett oda az autónkhoz. Egyből megöleltük, megcsókoltuk egymást. Rengeteget tudtunk beszélgetni a gyerekkori emlékeinkről, előkerültek fényképek is, sőt, a rendkívül jóképűvé cseperedett unokájuk is, akit 2 évesen láttam utoljára, megjelent és ő segített visszaszállnom az autóba.
Az is megnyugvással töltött el, hogy megbizonyosodhattam róla, hogy rendben van édesanyám és férjem sírja. Bíztatok minden sorstársamat, hogy bátran forduljon kívánságával a Lélekfonal Alapítványhoz! A segítségük nélkül nem élhettem volna át mindezeket.
Nagyon szépen köszönöm a kísérőimnek, Annának, Dórának és a Sári nevű terápiás kutyusnak! Nagyon szeretem az állatokat, több kutyám is volt, jólesett ismét egy kutya társaságában lennem, aki nem mellékesen rendkívül barátságos, ügyes és türelmes.”